[ Pobierz całość w formacie PDF ]
nem sül ki semmi jó vagy hasznos, mégiscsak viszonyt létesítek, mégpedig nem okvetlenül hamis
viszonyt. Mert a kifejezések hamisságából nem szükségképpen következik a viszony hamissága, ha
jól tudom. És nem csupán ezért, hanem mert már a kezdet kezdetén mesés vonásokkal akartam
felruházni az emberemet, ami javamra lesz majd, éreztem. Tehát levetettem a mellényemet és a
cipQmet, kigomboltam a nadrágomat, és a takaró alá bújtam, nyugodt lélekkel, mint aki nagyon is
jól tudja, mit csinál.
Molloy vagy Mollose nem volt ismeretlen számomra. Ha lettek volna kollégáim, valószínqleg
beszélek róla velük, mint olyan emberrQl, akivel elQbb-utóbb foglalkozni kell. De nem voltak
kollégáim, és azt sem tudtam, milyen körülmények között szereztem tudomást a létezésérQl. Talán
én találtam ki, egyszer csak rábukkantam az agytekervényeim közt. Néha bizony ismeretlen
lényekkel találkozunk, akik nem is egészen ismeretlenek, mert nagyon is megvolt a szerepük az
agymqködésünkben. Ilyesmi még sohasem fordult elQ velem, és nem hittem volna, hogy efféle
tapasztalataim lehetnek, még az egyszerq déjá vu-ben sem volt részem soha. Bár akkor mintha
éppen ilyesmi történt volna velem. Mert ki más beszélt Molloyról, ha nem én, és kinek, ha nem
magamnak? Hiába törtem a fejem. Mert ha nagy ritkán megesett, hogy szóba álltam emberekkel,
kerültem az ilyen témákat. Ha valaki más beszél Molloyról, biztosan a lelkére kötöm, hogy
hallgasson, és én sem árulom el létezését az égvilágon senkinek. Ha lettek volna kollégáim,
természetesen másként áll a helyzet. Kollégák között olyasmirQl is beszél az ember, amirQl minden
más társaságban hallgat. De nem voltak kollégáim. Valószínqleg ez a tény magyarázza szörnyen
rossz közérzetemet már az ügy kezdete óta. Mert nem kis dolog, hogy érett férfiból, aki azt hiszi,
már nem érheti meglepetés, ilyen szégyenletes bohócot csinálnak. Tényleg volt miért
nyugtalankodnom.
Úgy rémlett, Molloy vagy Mollose anyó sem teljesen idegen. De nem láttam olyan tisztán, mint
a fiát, pedig, Isten a tanúm, Q is messze volt tQle, mármint attól, hogy tisztán lássam. Végül is
Molloy vagy Mollose anyóról talán csak annyit tudtam, amennyit a fia hordozott magában belQle,
mint csecsemQ a méhburok foszlányait.
A Molloy és Mollose név közül talán a második tqnt pontosabbnak. De nem sokkal. Amit tisztán
hallottam, valószínqleg a lelkem mélyén, ahol nagyon rossz az akusztika, az az elsQ szótag volt, a
Mol , majd mindjárt utána, de sokkal tompábban, mintha az elsQ szótag felzabálta volna, a
második következett, ami ose , ote sQt akár oc is lehetett. Én az ose -t választottam, mert
lélekben tán e végzQdés felé hajlottam, ez állhatott legközelebb hozzám, a többi meg semmilyen
húrt nem pendített meg lelkemben. De Gaber Molloyt mondott, nem is egyszer, ráadásul nagyon
kivehetQen, így kénytelen voltam elismerni, hogy Molloy a pontos név, és tévedek, ha Mollose-t
mondok. Személyes hajlandóságomat leküzdve, ezentúl én is Molloyt mondtam, mint Gaber.
Eszembe sem jutott, hogy két különbözQ személyrQl van szó, mondjuk az én Mollose-omról és a
megbízó Molloy-áról, akit meg kell keresnem, ha felötlik bennem, tüstént elhessegetem e
gondolatot, mint egy legyet vagy darazsat. Istenem, milyen nehezen jut dqlQre önmagával az ember.
Én, aki azzal hízelegtem magamnak, hogy kiegyensúlyozott vagyok, hideg, mint a jég, és nyoma
54
sincs lelkemben hamis mélységeknek!
Tudtam hát Molloyról, ha nem is valami sokat. Röviden elmondom azt a keveset, amit tudtam
róla. Egyszersmind a tudásom legszembetqnQbb fogyatékosságára is rámutatok.
Nagyon kis helyen lakik. Az ideje is kevés. Folyton siet, szinte kétségbeesetten, roppant közeli
célok felé. Néha fogoly, ilyenkor a jó ég tudja, milyen közeli határok felé igyekszik, néha viszont
üldözik, ekkor a középpontban keres menedéket.
Zihál. Ahányszor csak felbukkant bennem, azon nyomban eltöltött a zihálásával.
Még sík terepen is, mintha utat törne magának. Inkább rohan, mint jár. Mégis nagyon lassan
halad. Jobbra-balra imbolyog, mint egy medve.
Ingatja a fejét, érthetetlen szavakat mormolva.
ErQteljes, vaskos, sQt alaktalan. Ha nem is fekete, sötét színq.
Mindig úton van. Sohasem láttam pihenni. Néha megáll, és dühös pillantásokkal körülkémlel.
Így jelent meg elQttem, nagy ritkán. Ilyenkor Qrjöngtem, dühöngtem, fuldokoltam, hiába
próbáltam lerázni, teljes erQmbQl. Önmagam ellentéte voltam mindenben. Átváltoztatott. Aztán
láttam, hogy eltqnik, egész testem majdhogynem üvöltött, szinte sajnáltam.
Halvány fogalmam sem volt, mit akar.
A korára semmi sem utalt. Azt hiszem, a külseje mindig olyan lehetett, amilyennek láttam, és
olyan is marad mindvégig, míg csak el nem jön a vég, amit nehezen tudtam elképzelni. Nem
tudtam, mi juttatta ilyen állapotba, így azt sem sejthettem, miképpen vet véget neki a maga
[ Pobierz całość w formacie PDF ]